…mert „szeretem a fényeket, a természetet és a természetes fényeket”
Bemutatkozom, nevem Gerengay Gusztáv.
A munkám teljesen prózai, vállalkozóként dolgozom az építőipar területén, de itt is büszkeséggel tölt el egy-egy sikerrel elvégzett feladat, ha úgy tetszik, alkotás. A természet szeretetét Édesapámtól örököltem (úgy érzékelem, ez sajnos nem mindenkiben létrejövő genetikai adottság.)A fényképezés kezdete is hozzá köt, ő mutatta meg nekem először lyukkamerán át szemlélni a világot, Tőle kaptam első gépemet. Hányszor ültünk együtt a besötétített fürdőszobában, ahol finom vegyszerszagok mellett vártam izgatottan, ahogy a hívótálban előtűnik a csoda. Mennyit sétáltunk a városban, a folyó partján és a liget százados fái között, vállán az elmaradhatatlan riportertáskával és a „Zenittel”. Sajnos Vele már nem tudom megosztani sikereimet, kudarcaimat.
Komolyabb érdeklődésem a fotózás iránt hosszú ideig váratott magára. Aztán egyszer csak megtörtént-aminek meg kellett történnie- a csoda. „Olyan ez, mint a narkotikum” mondta egy fotós ismerősöm és milyen igaza lett. Évek hosszú sora óta nem telik el nap, hogy ne nyúljak a photomasinámhoz, ne kövessem mások munkáit, ne olvassak szakirodalmat. Mára már ez fejleszti szépérzékem, segít a kikapcsolódásban, teszi helyre a hétköznapok sokasodó gondjait. Rá kellett jönnöm, nincs unalmas pontja a földnek, ha ott a válladon a géped. Nyitottabb szemmel, de alázattal járva a világot, keresem a megörökítésre alkalmas témát. Néha-néha sikerül is megtalálom. Ösztönöz, hogy a kis dobozba zárt fényeket megmutathassam az érdeklődőknek, hogy ne csupán emlékalbumban legyenek szerény alkotásaim.
Tagságok:
Dunakanyar Fotóklub
Forte Fotóklub Vác
Kiállítások:
Forte Fotóklub Vác Bemutatkozó kiállítás: Vác MIMK 2013.ápr.11 -máj.05.
Első önálló kiállítás Váci Madách Imre Művelődési Központ 2013.máj.10-jún.9.
Nemzetközi fotókiállítás Duna Palota Falk Miksa terem 2014.febr.21.
Köszönöm megtisztelő látogatását!